Királyfi bemutatkozás

Morgó képzeletében forogtak a látomások. Hogyan engedhettem a többiek győzködésének? Milyen önhitt a királyfi: ő meg tudja védeni! Hófehérke eltűnt a tömegben. Fellökte valaki! Ráléptek a vállára!

– Kelj már fel! – fogta meg vállát Tudor. – Megint hallucinációk morogtak a fantáziádban? Figyelmetlen voltál és elestél. Kiborítottad Hófehérkét.

– Honnan tudjátok? Két alkalommal esett Hófehérke a hiú királyné áldozatául. Jött a királyfi és állítja: szereti, meg tudja védeni. Honnan tudjátok? Felemás ez így.

– Harmadszor is itt járt. Hófehérke szájából mérgezett alma gurult ki. Nézd meg! Most is oly piros, mintha ma szedték volna.

A hercegnő lassan nyitotta szemét. Hosszú álomból ébredt. Ismerkedett a látvánnyal.

– Hol vagyok?

– Úton. – A csendben hallani lehetett, ahogy egy felhő föléjük kúszik a kék égen.

– Hová visztek? Ki segít kilépni innét? – Morgó felpattant és kezét nyújtotta. A királyfi mögé lépett. Hét szempár állt meg Morgón. A törpe bizonytalanul hátra fordult. Oldalra állt. A királyfi arcán pír virradt: mily szép!

Hapci felnézett az égre. Újabb felhő. Eső lesz?

– Sokat hallottam rólad. Kerestelek, és tegnap rád találtam.- kezét nyújtotta. A leány kismadárként húzta maga alá szárnyait. Múltak a percek. A karok álmosan engedtek feszültségükből, Hófehérke ölében leltek nyugvó pontra.

– Kit köszönthetek?

– Királyfi vagyok. Érted jöttem, fehér lovon. Országunkban találtál menedéket. – jobb kezét meglengette. – Van kedved felállni?

A hercegnő fogadta a nyújtott kezet. Próbált felállni, visszahuppant. Két kézzel kapaszkodott a királyfi kezébe. Királyfi közel hajolt és segíteni próbált.

– Várjunk. – javasolta. – Régóta alszol.

Hófehérke felállt, királyfiba kellett kapaszkodnia, lábai remegtek. Le szeretett volna ülni. Királyfi felkapta és a paripához vitte.

– Inkább oda szeretnék ülni. Körbe nézett. Tudoron állt meg tekintete. – Mi történt?

– A gonosz királyné lehetett. Újra eljött és…

– megmérgezett! – emelte fel az almát Vidor. Képtelenek voltunk rátalálni a varázslat bénítására. Most derült ki: mi történt.

– Hová visztek? – Eső cseppek kezdtek kopogni a leveleken. Királyfi betakarta a hercegnőt bordó perelinjével. – Megengeded?

Hófehérke arcába szökött a vér. Kezdett felmelegedni. – Ki segít hazamenni?

Törpék a királyfira néztek. – Én! Örömmel segítek! – Királyi pelerin simult Hófehérke derekára és a királyfi karjaiban emelkedett. A hercegnő bekerült a királyfi illatába. Karjában tartotta az áhított hölgyet, mosolygott. Eső ellenére melege lett. Királyi fenségek elvesztek egymás szemében.

– Indulhatunk haza. – szólalt meg Morgó.

Késő délután értek a házhoz. Hófehérkét asztalhoz ültették. Szende volt a napos. Királyfi ült a helyére.

– Fenyő megújulás szörp. Légyszíves igyál! – Töltött a többieknek. Királyfi jót ivott a szörpből. Estebédeltek. Aki hallgatta az esőcseppek neszezését, hallotta a csendet. Királyfi fülében szóltak a brácsák, követte őket a harangok játéka.

– Üstdobokat hallok, vonósok mélyülnek és csengettyűk csengenek. Mi következik? – kérdezte Hófehérke.

– Milyen zene szól füledben? – kérdezte királyfi.

– Barcelona. Freddy Mercury és Montseratt Caballe, a felvezető rész. – Királyfi csodálkozott: hallja, amit hallok? Fiatal lány a királyfira mert nézni. – Meddig maradsz?

Erzsi cica hátát domborította Kuka ágyán. Hangtalan léptekkel szaladt gazdájához. Felugrott az ölébe. – Miáú! Éhes vagyok.

– Édesanyám kérte, érjek haza éjszakára. Tegnap éjjel itt vigyáztam rád. Délelőtt vigyázóiddal mérlegeltük a helyzetet, még mélyen aludtál. Éreztük: a királyné rontása alatt állsz. Sikerült megállapodásra jutni: hazavihetlek és életre keltünk.

A lányka lelke repdesett: „magával visz”! Oltalmazóira nézett. Ahogy haladt az asztal körül úgy hajlottak fejecskék az asztal alá: morzsákat kerestek. Erzsi szólalt meg: – Kérek még! Miáááú!

– Én mondtam, hogy mi is fel tudjuk ébreszteni! Ti hitetlenkedtetek, s lám én felébresztettem! Ébren van és eszik, iszik.

Hallgatás súlya telepedett az erdőre. Cinkék, sünök és őzek figyelték a házat. Mi történik? Újra indulnak és viszik Hófehérkét? Mátyásmadár emelte a csendességet. Hívta Hófehérkét: cinke éneket dalolt, röfögött a sünök hangján, csacsogta a szajkó örömét: sétálni láttunk! Ablakpárkányra repült, kopogtatott. Topogott. Hófehérke barátai vártak. Szajkó párja is várt majd dalra fakadt: csecsemők hangján kezdett oázni. Erzsi duettezett vele.

– Mátyásmadár árnyéka sötét árnnyá változott, besötétedett. Vissza kell mennem édesanyámhoz. Remélem, a királynőnek is időbe kerül, mire újabb ármányt főz. Visszajövök! – A hercegnőhöz lépett. Arcához emelte két kezét. Felitatta velük könnyeit. – Jó téged a valóságban látni! Szebb vagy mint álmomban! Zongorázni tudnám a felemelkedést és énekelni a vokált: Vivát! Ülsz és ettél, ittál. Vigyázz magadra! Visszajövök!