megtalálod 1

– Találtam egy könyvet az asztalomon. Egy éve kaphattam. Végig csináljuk?

– Mit?

– A pártalálást. Unom már az egyedül létet.

– Nem vagy egyedül, itt vagyok én, a barátnőid, anyukád.

– Tudod, hogy értem. Belefáradtam a napi programokba. Szeretnék valakit csak magamnak. Este hazajön, én várom, vacsorát készítek, együtt eszünk, beszélgetünk, megölel.

– Álom álom, édes álom. Mikor főztél utoljára?

– Jössz velem vagy sem?

– Megmutatod a könyvet?

– Nem, akkor szétszednéd és bennem is lerombolnád a pislákoló reményt.

– Ez nagyon lírai volt. Mi van veled?

– Elfáradtam.

– Mibe?

– Az örökös várakozásba, az állandó programokba, szervezésbe. Aztán ülünk ott hatan és nézzük egymást. Mindenki tud mindenkiről mindent.

– Majdnem mindent.

– Férjet szeretnék, babát, babákat, családot. Saját családot.

– Majd elmúlik. Kufircolsz egy jót és szebben látod a világot.

– Kivel? Mikor? Tizenegy hónapja nem voltam senkivel, másik oldalról mondva lettem volna valakivel, de ő nem akar engem.

– Sanyi, a főnök, a plátói szerelem, aki nem veszi észre, mennyire bele vagy esve.

– Szerintem tudja, csak nős pasi, szereti a feleségét és nem csalja meg.

– Jön a piedesztára emelés: Sanyi a gránlovag érkezik közénk fehér lovon és tovább is vágtat az ő angyalához haza.

– Erről beszélek, mindent tudunk egymásról. Egyhelyben toporgunk, ahelyett, hogy segítenénk egymásnak a pártalálásban.

– Hogyan gondolod?

– Nem tudom. Van egy könyv, ami azt ígéri, elvezet a páromhoz.

– Hiszel az ilyen könyveknek?

– Nem tudom. Tudsz mást?

– Miért akarsz annyira férjhez menni?

– Nem tudom. Belülről jön. Ez az élet rendje? Lehet, hogy rossz korban születtem vagy rossz helyre.

– Hova szeretnél születni?

– Például Indiába egy gazdag kasztba. Házasságrendezés. A szülők kiskorban eldöntik, ki kinek lesz a párja. Tizenévesen összeadják őket, aztán összeszoknak. Most olvastam Gandhiról, hogy ő is ilyen házastársat kapott. Az elején nehéz volt, aztán megismerték, megszokták és megszerették egymást.

– Mit hablatyolsz itt össze?

– Mahatma Gandhi tizenhárom évesen vette feleségül Kasturbát. Egyikük sem ismerte a másikat. Született egy fiuk. Amikor Gandhit Angliába küldték tanulni – négy évvel a kényszer házasodás után, tizenhét évesen – nemi önmegtartóztatási fogadalmat tett egymásnak férj és feleség, amit betartottak. Később született még három fiuk. Több mint hat évtizedig éltek együtt, házasságban, szerelemben.

– Vegyük csak még egyszer a sorrendet! Szülők döntenek, házasság, nem ismerik egymást, még gyerekek, megismerik, megszokják egymást és megszeretik egymást.

– Majd megélik a szerelmüket hatvanöt évig.

– Ha engem most elvenne valaki, akkor hatvan év múlva száz évesnél is öregebb lennék, a hamut is mamunak mondanám.

– Látod, Gandhi szavaival élve itt a hiba. Vársz, majd elvesz valaki.

– Akkor ne várj tovább! Menj haza anyukádhoz és kérd meg, rendezzen neked valakit.

– Utállak!

– Miért? Te szoktad mondani, anyukád állandóan traktál az üvegessel. Elmúlt negyven, szépen néz rád, jól menő vállalkozása van. Mi kell  még?

– Hányok tőled!

– Csak az igazat mondom és utálsz. Nem ezt papolod ma egész este? “Férjhez akarok menni, nem vesz el senki, csináljunk már valamit! Légy a társam, segíts nekem!” Ott az üveges Feri, hozzámész, megismeritek egymást, jönnek a gyerekek, összeszoktok és megszeretitek egymást. Indulhat a hat évtized!

– Mondtam már, hogy utállak? Te folyton megoldod más problémáját. Mintha az olyan egyszerű lenne.

– Nem az?

– Ha jobban belegondolok, mi bajom nekem az üveges Ferivel?

Leave a Reply