Egyedül

A világom közepén én vagyok, ahogy a szerelmem adom és ahogy a szerelmet kívánom. Csakhogy ez mit sem ér egyedül, pár nélkül. Annak szerelmében lelem meg világom, aki pont annak örül, ahogy én kínálom és pont úgy szereti adni, ahogy én kívánom.

Ezzel fejeztük be az előző mesét. Most itt vagyok egyedül. Mit tegyek, hogy rám leljen a párom? Mondj kérlek egy mesét!

 

Hol volt hol nem, volt volt egyszer egy gyönyörű nő. Mindene megvolt: jó állása, szép fizetése önálló lakása, korszerű konyhája, tágas nappalija, fészek hálószobája, autója állt a ház előtt. Egy valami hiányzott. Nagyon.

Régebben kereste maga is. Talált jelölteket, de mindegyikről kiderült, nem az igazi. Belefáradt a keresésbe, azt gondolta, jönni fog magától a megfelelő időben.

A nő a munkájába fordult. Egyre többet dolgozott, egyre több pénze lett. Egyre szebben öltözött, egyre jobb parfümöket vett és fújt magára. Kezdtek megjelenni a pályázók. Pályáztak a szerelmére, testére, főzési gyakorlatára. Első időkben örült, tényleg igaz, magától jön a nagy Ő a megfelelő időben. Fogadta a kérelmezőket szépen sorban. Egyszerre mindig csak egyet, hitt bennük, akarta hinni, hogy ő az igazi.

A nő mindent megtett, előfordult, hogy a kérőt beemelte a világ közepére. Na, ezek lettek a legkegyetlenebbek: kígyót békát kiáltottak reája. Alkalom mindig adódott a kihasználására, amit ő nem vett észre. Azt hallotta, szerelemben ez így van: párja segíti a társát, társa segíti a párját. Sok időbe telt mire felismerte, ő is kap a másiktól ígéreteket. Persze, még ma megcsinálom, természetesen holnapra megjavítom, utána járok és a héten pontosítjuk. Ezek az ígéretek sorra nem teljesültek, hol ezért, hol azért, indok mindig volt, amiket hinni lehetett.

Mondom, sok időbe telt mire észrevette, az ő ígéretei teljesültek: kész a vacsora, finom bor a pohárban, hétvégén meglátogatták a kérő ismerőseit (ő kint maradt az autójában, hogy előbb végezzenek), a másik fogadalmai rendre üresen maradtak.

Úgy elkeseredett, hogy már mindegy volt, mit mondanak a szülei, barátnői, ismerősei. Görcsösen kapaszkodott durva, goromba, volt úgy hogy elvetemült férfiba. Egyszer betelt a pohár, kidobta az utolsót. Azóta egyedül dolgozik, otthon, a hálószobájában is.

Hétvégén meglátogatta szüleit. Édesapja kiment a műhelybe ebéd után. Édesanyja kérdésére, hogy mennek a dolgai, visszatarthatatlan, mélyről feltörő, zokogó sírás tört ki rajta. Sokáig nem tudta abbahagyni. Patakzottak a könnyei, hüppögött. Édesanyja keblére ölelte és bíztatta, sírd ki magad, sírd ki magad bátran, könnyebb lesz a lelked.

Olyan egyedül vagyok! Csak ti vagytok nekem. Ha itt vagyok szemetekkel is kérdeztek, mikor lesz már társam? Mikor lesz már unokátok? Nem bírom, olyan egyedül vagyok.

Édesanyja összetette két kezét, lecsukta szemeit és boldogság kezdett kiülni arcára.

– Mit csinálsz?

– Imádkozom. – hosszú csen után a leány megszólalt:

– Mire jó az imádság?

– Kérem az Alkotót, segítsen. imádság

– Segítsen? Kinek?

– Segítsen nekem, hogy tudjak neked mit mondani nagy elkeseredésedre. Segítsen édesapádnak, hogy gondolkodjon benned, ki való hozzád, ki tehet boldoggá. Segítsen neked, hogy higgy  magadban, hogy sugározd: gyönyörű nő vagyok, hogy rátalálj utadra a párodhoz.

– Az ima segít?

– Igen, az ima segít.

– Hogyan tud segíteni az imádság?

(folytatás következik 🙂 )

 

 

Leave a Reply